Felnőttautizmus.hu

Felnőttautizmus.hu

Autizmus spektrum zavar kivizsgálása felnőtteknél

Az autizmusról / autizmus spektrum zavarról való tudásunk, gondolkodásunk rengeteget változott az elmúlt évtizedek során, bár még most is nagyon keveset tudunk. Kiderült, hogy feltűnő külső jel nélkül is érintett lehet valaki. Sokan csak felnőttként döbbennek rá, hogy egyes gyerekkoruk óta fennálló nehézségeik hátterében az autizmus áll. Az új szemléletmód már az érintettek meglátásait is magába foglalja, akik közül sokan a pszichológiai vagy pszichiátriai szakemberek. Így alakult ki az eltérő idegrendszeri fejlődést igenlő (neurodiverzitás affirmatív vagy rövidebben neuroaffirmatív) szemlélet. Fontosnak tartom, hogy a honlap nyelvezete és a kliensekkel való kommunikációm megfeleljenek ennek.

Magunkról

Dr. Bálint Melinda

Korábbi munkahelyek:

2000-től 2003-ig az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetben, majd 2007-től 12-ig a Jáhn Ferenc kórház I. Pszichiátriai osztályán dolgoztam osztályos orvosként. Ez idő alatt elsősorban a súlyosabb hangulati, kényszeres és pszichotikus állapotokkal, demenciával, személyiségzavarokkal és ezek gyógyszeres kezelésével kapcsolatban szereztem tapasztalatokat. 2012-től 15-ig a XV. kerületi Pszichiátriai Gondozóban dolgoztam kezdetben szakorvosként, majd gondozóvezető főorvosként. Emellett 2012-től elindítottam a magánrendelésem. Ebben az időszakban elsősorban a szorongás sok arcát, a hangulati és kényszeres zavarok „enyhébb” formáit ismertem meg jobban, ezek gyógyszeres és pszichoterápiás kezelésében szereztem jártasságot. 2015-től 24-ig az Autizmus Alapítvány Ambulanciáján dolgoztam, itt az autizmussal kapcsolatos ismereteim gyarapodtak rengeteget. Körülbelül 4 évig a felügyeletem alatt zajlott a felnőttek ellátása az Ambulancián, emellett részt vettem a felnőttek kivizsgálásának kidolgozásában. Többször részt vettem előadóként az autizmus felnőttkori felismeréséről, kivizsgálásáról szóló képzéseken.

Tanulmányok:

2010-ben a Semmelweis Egyetemen szereztem meg a pszichiátria, majd 2013-ban ugyanitt a pszichoterápia szakvizsgát, ez utóbbit kognitív- viselkedésterápia módszertanban. 2012-ben szakembereknek szervezett Asszertív tréning oktató képzésen vettem részt. 2014-ben elvégeztem az FSZK által szervezett ADI-R és ADOS képzéseket. 2015-ben részt vettem az ISST által elismert Sématerápiás tréningen. 2020-ban részt vettem „Az egészséges személyiségműködés fejlesztése sématerápiás módszerekkel” című képzésen.

A személyes konzultáció helyszíne: Üllői út 54. (a Corvin negyed közelében), 2. emelet – Corvin Pszichológiai Terápiás Központ

Autizmus kivizsgálás

Az autisztikus viselkedést nem tekintjük kórosnak, rossznak a többi neurotípushoz képest, hanem másmilyennek, azzal együtt, hogy ez a másság okozhat hátrányt, szenvedést az autista személynek.

A kivizsgálás során az autizmusra utaló eltéréseket a klienssel közösen mérjük fel. Ezen belül a társas viselkedés és kommunikáció eltéréseit, a rutinokkal / változással kapcsolatos hozzáállást, az ismétlődő mozgásokat, az érdeklődéseket, az érzékelés egyéni sajátosságait, valamint az autisztikus erősségeket vizsgáljuk meg részletesen. Ennek során közösen járunk a végére, hogy a kliens személyes tapasztalatai egyeznek-e az autizmusra jellemző tapasztalatokkal. Emellett az esetleges társuló állapotokat, zavarokat is felmérjük. A jelenlegi, felnőtt állapot mellett a gyerekkorból származó emlékek is nagy hangsúlyt kapnak. Legalább egy személyes találkozás szükséges a kivizsgáláshoz. A vizsgálatok egy részéről videófelvétel készülhet kizárólag a kivizsgálás pontosságának szavatolása céljából, amennyiben a kliens erre engedélyt ad. A kivizsgálás eredményéről részletes, hivatalos összefoglalást adunk, a végső diagnózis(oka)t a jelenleg Magyarországon hatályos diagnosztikai rendszer (BNO) alapján írjuk le.

Elsősorban olyan felnőttek jelentkezését várom, akikben felmerült az autizmusban való érintettség magukkal kapcsolatban, és választ szeretnének kapni kérdéseikre. Ha valaki még bizonytalan benne, hogy szeretne-e kivizsgálást, illetve szüksége van-e rá, egy 45 perces konzultáció során átbeszélhetjük ezt a kérdést.

Szakemberekkel, kollégákkal szívesen vállalok konzultációt online formában, ha saját kliensükkel kapcsolatban van kérdésük akár a diagnosztikát, akár a támogatást illetően. Az árlista szerinti árak érvényesek (45 perces vagy 90 perces konzultáció), hosszabb távú együttműködés esetén ezek módosulhatnak.

Ha kivizsgálásra szeretne jelentkezni, görgessen a lap aljára vagy kattintson az időpont fülre. Ha van üres időpont, azt a naptárban zöld négyzet jelzi, erre kattintva lehet jelentkezni. Csak a honlapon szereplő űrlapon keresztül lehetséges az időponkérés. Legtöbbször nem mutat szabad időpontot a naptár, mert a jelentkezők számához képest kicsi a kapacitásunk. Ilyenkor türelmesen javasolt várni és rendszeresen visszatérni az oldalra, közelebbit emailben történő érdeklődésre sem tudunk sajnos mondani.

Árak és tudnivalók

Autizmus kivizsgálás*
235000 – 277000 Ft
Ismeretlen klienssel első találkozás – legfeljebb 90 perces konzultáció + terápiás terv, ambuláns lap elkészítése.**50 000 Ft
Ismeretlen klienssel első találkozás – 45 perces konzultáció + terápiás terv, ambuláns lap elkészítése.**
34 000 Ft
Legfeljebb 90 perces konzultáció / vizsgálat42 000 Ft
45 perces konzultáció / vizsgálat
26 000 Ft

Csak felnőtt kliensnél vállalunk kivizsgálást. Sajnos nem áll módunkban tartós gondozást, gyógyszeres kezelést, vagy pszichoterápiát vállalni.

A kivizsgálás eredményéről részletes szakvéleményt állítunk ki. Fogyatékossági támogatáshoz, komplex minősítéshez szükséges autonómia tesztet nem végzünk.

* magába foglalja az összesen 270-360 perc beszélgetést/ vizsgálatot (4-5 alkalom), a kérdőívek kiértékelését, a vizsgálatok eredményeinek kiértékelését, és a részletes, hivatalos pszichiátriai vélemény elkészítését.

**Kérem hozza magával, vagy még a vizsgálat előtt küldje át korábbi fontosabb pszichiátriai, pszichológiai leleteit.

Hirtelen felmerülő probléma esetén a kivizsgálás alatt álló klienseknél nem tudunkk sürgősséggel rendelkezésre állni, ilyen esetben mentők vagy orvosi ügyelet kihívását javasoljuk. Nem rendelkezünk kórházi háttérrel, amennyiben lehetséges kórházi ellátást kívánó pszichiátriai problémája van, inkább a területileg illetékes pszichiátriai szakrendelőbe javasolt bejelentkezni gyógyszeres kezelés, gondozás céljából.

Kérdés esetén e-mailen keresztül tudja felvenni velem a kapcsolatot az címen, egy héten belül válaszolok. Ha hosszabb kérdése van, aminek több időbe telik a megválaszolása, azt online konzultációként számolom el.

Időpontfoglalás

Itt egy online, 45 perces konzultációra tud időpontot foglalni, melynek során megismerkedünk egymással és el tudja dönteni, hogy szeretne-e kivizsgálást. Kedd és szerdai napokon dr. Bálint Melindához, csütörtöki napokon Nemesbüki Veronikához tud bejelentkezni.

Ha van üres időpont, azt a naptárban zöld négyzet jelzi, erre kattintva lehet jelentkezni. Csak az itt szereplő űrlapon keresztül lehetséges az időponkérés. Legtöbbször nem mutat szabad időpontot a naptár, mert a jelentkezők számához képest kicsi a kapacitásunk. Ilyenkor türelmesen javasolt várni és rendszeresen visszatérni az oldalra, közelebbit emailben történő érdeklődésre sem tudunk sajnos mondani.

Loading...
 
-
Foglalható
 
-
Foglalt
 
-
Függőben